A súlyosan beteg felnőtt hozzátartozóját otthonápolóknak nem jár a megváltozott munkaképességű személyek pénzellátása ha maga is megrokkan.

Mivel az ápolási díj egy szociális juttatási ellátási forma, és szociális juttatás után még egy szociális juttatás nem vehető igénybe 

„ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL?”
A súlyosan beteg felnőtt hozzátartozóját otthonápolóknak nem jár a megváltozott munkaképességű személyek pénzellátása ha maga is megrokkan.
Mivel az ápolási díj egy szociális juttatási ellátási forma, és szociális juttatás után még egy szociális juttatás nem vehető igénybe, ezért alakult ki az a „faramuci” helyzet, hogy, ha valaki tartós beteg hozzátartozóját ápolja, abba belerokkan, vagy kiderül, hogy az otthonápolónak is súlyos betegsége lett időközben, vagy baleset következtében rokkant meg, akkor megnézheti magát, de örökre, mert pénzbeli ellátásra nem lesz jogosult. Nem lesz jogosult pénzbeli ellátásra, ha nincs meg az ellátás igénybevételéhez a biztosítási ideje.
Az ehhez kapcsolódó törvény ide kattintva olvasható.
A 2011. évi CXCI. törvény 2.§.(1) bekezdése alapján, annak jár az ellátás, aki rendelkezik a törvényben meghatározott elégséges biztosítási idővel, az alábbiak szerint:

 (Idézet a törvény ide vonatkozó rendelkezéséből):

2. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

2. §(1)^*Megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira jogosult az a kérelem benyújtásakor 15. életévét betöltött személy, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű (a továbbiakban: megváltozott munkaképességű személy), és a

a) a kérelem benyújtását megelőző

aa 5 éven belül legalább 1095 napon át, ^* 

ab 10 éven belül legalább 2555 napon át vagy ^* 

ac) 15 éven belül legalább 3650 napon át ^* 

biztosított volt;
Ez azt jelenti, hogy a rokkantsági iránti igény benyújtása és elbírálása kapcsán nemcsak a megmaradt egészségi állapotot mérik fel,
hanem azt is vizsgálja az igényt elbíráló szakhatóság, hogy a kérelmező rendelkezik-e a megrokkanását megelőzően az e
lmúlt 5 évben 3 évi, az elmúlt 10 évben 7 évi, illetve az elmúlt 15 évben 10 év biztosítási, azaz, szolgálati idővel.
Magyarán, kizárólag a megrokkanás előtti időket vizsgálják, és az nem számít, ha az ápolási díj igénybevétele előtt valaki akár 30-38 évet is munkában töltve ledolgozott.
Viszont, van itt egy újabb diszkriminatív és felháborító döntést a törvényben, mely szerint a gyermekét otthonápolónak jár a rokkantsági ellátás biztosítási időre tekintet nélkül, de a felnőttet ápolónak nem:

 (Idézet a törvényből):

 (2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően biztosításának tartamára tekintet nélkül jár a megváltozott munkaképességű személyek ellátása annak,

 (3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti biztosítási időbe be kell számítani :

 d) ^*  a gyermekek otthongondozási díja és az ápolási díj folyósításának idejét.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy, aki beteg gyermekét ápolja, annak nemcsak a havonkénti 50 ezer Ft-os nyugdíj kiegészítés, valamint magasabb összegű ápolási díj
jár a felnőttet ápolóval szemben, hanem a gyermeket ápolók esetében az ápolási díj folyósításának ideje beszámít a biztosítási időbe rokkantság esetén, míg a felnőttet ápoló, ápolási díjban részesülő személy esetében viszont nem számít bele az ápolási díj folyósításának időtartama a rokkantsági pénzellátás megigényléséhez.
Magyarán, aki beteg gyermeket ápol, az, ha megrokkan, akkor kap rokkantsági ellátást, viszont, aki felnőttet ápol, ha például 99%-os rokkant lesz, akkor sem kap egy fillért sem, ha a rá vonatkozó biztosítási idővel nem rendelkezik a megrokkanását megelőző utolsó 5, 10, vagy 15 év során.
Hát, pont ez a probléma, hogy egyetlen tisztességes törvény megalkotására sem képes ez a kormány, mert minden intézkedése tele van az egyes, valamint az azonos társadalmi csoportok diszkriminálásával és a megosztottságával.
Az való igaz, hogy egy beteg gyermek évtizedeken át tartó ápolása nehéz teher lelkileg is.
Viszont, ha valaki a felnőtten megrokkant közeli hozzátartozóját ápolja ugyanúgy évtizedeken át, és abba maga is belerokkan, akkor őt miért nem illetik meg a törvény szerinti ugyanazon jogok, mint a gyermeküket ápolókat? Főleg úgy, hogy a hasonlóan nehéz lelki teher mellett még fizikálisan is nagyobb igénybevételnek vannak kitéve a felnőtteket otthonápoló hozzátartozók, mivel például egy túlsúlyos, magatehetetlen beteg ápolása még fizikálisan is sokkal nagyobb teher az ápoló családtag számára, mint egy gyermek esetében.
Végül egy-két nagyon fontos kérdés maradt csupán a döntéshozók számára:
 A felnőttet hosszú éveken át ápoló családtag, ha megrokkan és ő maga is ápolásra szoruló személlyé válik, akkor ki fogja az immáron két felnőtt ápolásra szoruló személy ápolását elvégezni, ha a felnőttet hosszú éveken át ápoló családtag nem lesz jogosult rokkantsági ellátásra és lényegében pénzellátás nélkül marad? Ha egy újabb közeli hozzátartozónak immáron a két megrokkant felnőttet kellene ápolni és ő is belerokkanna a hosszú évekig tartó ápolásukba, akkor ő sem lenne jogosult – a biztosítási idő hiányában - rokkantsági ellátásra, illetve ő sem kapna egyetlen forint rokkantsági ellátást sem. Erre miért nem gondoltak a jogszabályt megalkotók?
Azonos társadalmi csoporton belül miért alkalmaztak, alkalmaznak ilyen súlyos diszkriminációt a megrokkant felnőttet ápolók hátrányára a tartósan beteg gyermeküket ápolók előnyével szemben?
És nem utolsó sorban a kézenfekvő megoldás az lenne ha minden súlyosan beteg hozzátartozóját otthonápoló áldozatos tevékenységét végre bejelentett törvényes teljes munkaviszonynak ismerné el az állam és tisztességes munkabért kaphatnának érte.

 Írta: Gerencsér József

©Gj