A Szél Kálmán terv hatalmas lehetőségeket vizionált a rokkantak foglalkoztatási rehabilitációjával.  


Nem csak a foglalkoztatási rehabilitációval, hanem a pénzbeli ellátások drasztikus csökkentésével is számoltak a szakemberek

A Szél Kálmán terv hatalmas lehetőségeket vizionált a rokkantak foglalkoztatási rehabilitációjával. 
Nem csak a foglalkoztatási rehabilitációval, hanem a pénzbeli ellátások drasztikus csökkentésével is számoltak a szakemberek  
Ennek érdekében, fenekestül fel kellett forgatni a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerét, hogy ez a cél mihamarabb teljesüljön, legkésőbb 2014. év végéig.
Nem csak a foglalkoztatási rehabilitációval, hanem a pénzbeli ellátások drasztikus csökkentésével is számoltak a szakemberek.
Utóbbi módszer, a 195 ezer fő felülvizsgálatra kötelezett rokkant nagy többségét érinti.
A törvény egyik legsúlyosabb hibája, azt a kb. 24-25 ezer főt sújtja, akik, a 2008. 01. 01.-től életbe léptetett (régi típusú) rehabilitációs járadékot kapják.
Ez az ellátási forma, mely ma még anyagilag biztonságban tartja a betegeket, sajnos 2014. év végén megszűnik mindenki számára.
Akik ilyen típusú ellátást kapnak, ők lesznek az egyik legnagyobb anyagi veszteséget elszenvedők.
Hiába nem lesznek rehabilitálhatók az egészségkárosodásuk okán, az ő pénzellátásaik akkor is rendkívüli mértékben lecsökkennek. Vannak olyan betegek, akiknél több mint 100 ezer Ft/fő/hó is lehet az anyagi veszteség.
A pénzbeli ellátáson történő spórolás okán születhetett meg az a szörnyű gondolat is a törvényben, miszerint, aki nem rendelkezik az utolsó 5 éven belüli 1095 nap biztosítási jogviszonnyal, az pénzbeli ellátásra nem jogosult. Így, akár a 99% mértékű egészségkárosodott, állandó ápolásra szorult rokkantak is egyetlen fillér nélkül maradnak, ha előtte 40 évet dolgoztak, akkor is.
Ők, mivel pénzbeli ellátásra nem válnak jogosulttá, így súlyos betegként még a statisztikákból is kimaradnak? Vajon hányan lehetnek ilyen betegek?
Ők, az adott évben a 30 napos közmunka programot sem képesek teljesíteni, így még a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra (segélyre) sem válhatnak jogosulttá.
Ebben a kegyetlen munkanélküli világban, még az egészségesek sem bírnak elhelyezkedni. A közmunka programra is gyakran, csak protekcióval lehet bejutni.
A rokkantakkal szóba sem áll senki, ha az egészségesek közül is válogathatnak.
Az is lehet a 30 napos közmunka programban való részvétel gátja, hogy az ellátórendszerből eltávolított rokkantak nem kaphatnak a rossz egészségügyi állapotuk miatt munka alkalmassági igazolást. Ez a feloldhatatlan ellentét azonban nincs szabályozva.
A munka alkalmassági igazolást nem kapó rokkant gyakran az NRSZH szakvélemény szerint viszont munkára alkalmasnak véleményezett.
A 195 ezer fő felülvizsgálatra kötelezettet elvileg 2014. év végére felül kellene vizsgálni. Többségüket, a Szél Kálmán terv szerint munkába kellene állítani.
Ennek azonban gátat szab, a szinte teljesen hiányzó egészségügyi és foglalkoztatási rehabilitáció.
A megoldások sikerére, az esetleges erőfeszítések ellenére sem talált eddig még gyógyírt senki.
A 7/2012.(II.14.) NEFMI rendelet alapján felülvizsgált betegeknek az „új” komplex minősítő rendszer rendkívüli szigora miatt, a NRSZH orvos-szakértői szakvélemény szerint, egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ő állapotukban javulás történik. Valójában ez, csak adminisztratív úton, a „papírforma” szerint következik be.
Az állapot javulásuk okán, lényegesen alacsonyabb pénzbeli ellátásban részesülnek az érintettek, mint a felülvizsgálatot megelőzően.
Mivel, felére, harmadára, vagy akár negyedére is lecsökkentik a betegek addigi pénzbeli ellátásait, így ezzel a módszerrel, sikeresen meg lehet szépíteni a statisztikai adatokat is.
Eközben, a költségvetési megtakarítás is gyarapodhat a rokkantak pénzeinek a csökkentésével.
A hivatalos NRSZH statisztikák szerint, kb. a betegek felétől igyekszik a rendszer mihamarabb megszabadulni az ellátórendszerből történő végleges eltávolítással, vagy az 1-3 éves időtartamú rehabilitáció alatt. Az súlyos betegek nagy része így, egyelőre még maradhat az ellátórendszerben.
A maximum 3 éves időtartamú rehabilitáció után, viszont nem rendelkezik róla a törvény, hogy a későbbiekben mi fog történni a beteggel?
A rehabilitáció időtartamának letelte után számukra létkérdés lenne munkahelyet találni.
Amennyiben nem sikerülne a tartós foglalkoztatottságuk, a sorsuk azzal végleg megpecsételődne és 1095 napos biztosítási jogviszony hiányában, ellátásra jogosulatlanok maradnának.
A „gondoskodó” állam, nem azonnal szabadul meg a súlyos betegektől, hanem, szerintük kíméletesen úgy, hogy „senkit sem hagynak az út szélén”.
Az érintettek, kapnak még egy kis időt, hogy felkészülhessenek az ellátórendszerből történő végleges eltávolításukra.
Az 1-3 éves rehabilitálási időszak alatt kellene akkreditációs munkahelyen történő foglalkoztatással kipróbálni megváltozott munkaképességű érintettként, hogy milyen lehetőségeket tartogat a betegek számára ez a kiválónak meghirdetett program?
A fáziskésés óriási a kormány részéről, hiszen, a főleg EU pénzforrásokkal megtámogatott programhoz már tavaly rendelkezésre álltak a pénzösszegek.
A TÁMOP program EU pénzforrásai 29,5 milliárd forintot biztosítottak az érintettek foglalkoztatási felzárkóztatási programjához. (11,7 milliárd Ft a foglalkoztatásra, 9,8 milliárd Ft az ehhez kapcsolódó informatika,- és infrastruktúra-fejlesztésre, és 8 milliárd Ft az akadálymentesítésre szánt összeg).
Ezek a pénzek hiába álltak rendelkezésre, mégsem indult el a 2012. 07. 01.-re meghirdetett program.
Sőt, egy évvel azelőtt már arról is kellett volna dönteni, hogy mentorokat kellene alkalmazni a rehabilitációs munkahelyeken a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak segítése céljából.
A megtorpant program szerint, hatalmas állami segítséggel karolják fel a rokkantak foglalkoztatását, erről szól a kormány kommunikáció. A sajtó 34 milliárd Ft-ról írt, nem is olyan régen. Azt, viszont elfelejtették megírni, hogy ennek a pénznek a nagy része- a 30 milliárd forint - az EU TÁMOP program pénzéből finanszírozott, nem pedig a magyar adófizetők forintjaiból jótékonykodik a rokkantakért a kormány.
Az állam a rokkantak foglalkoztatási programját döcögve sem képes megvalósítani.
Sok-sok kérdőjelet cipel a rendszer a hátán. A 25 főnél nagyobb foglakoztatási létszámmal működő cégek számára kötelező előírás a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása.
Ahol megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztatnak, ott elvileg mentor alkalmazása, és az akadálymentesítés kiépítése is kötelező lenne.

A cégek inkább kifizetik a kb. 965 ezer Ft rehabilitációs hozzájárulást, de nem kínlódnak a súlyos betegek foglalkoztatása okán felbukkanó nehézségekkel.
Egy rokkant foglalkoztatása esetén, a hatékony munkavégzés miatti aggodalom, vajon beváltaná-e a reményeket, az ilyen, akkreditációs munkahelyeken?
A súlyos betegeknek gyakran kell orvosi kontrollra járni, még munkaidőben is. Ki nézné ezt jó szemmel, melyik munkahely?

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására való törekvéseket az egészségügyi rehabilitáció hiánya is gátolja.
A betegre, a lerobbant munkaerőre nincs piacképes kereslet akkor, amikor a makkegészséges dolgozni vágyók között is rendkívüli túlkínálat van.
A magyar egészségügy annyira forráshiányos, annyira lepusztult állapotban van, hogy a rokkantak egészségügyi rehabilitációja senkinek sem érdeke a betegen kívül.
Az egészségügyi intézmények közelébe sem férhet a beteg.
A követhetetlen várólistákkal, csak a halált lehet siettetni, de a gyógyulást, azt nem.
Ugyanis, mire a beteg hozzáférne az ellátás igénybe vételéhez, addigra meghal.
A jelenlegi kormány 2009. év december közepétől a végéig – a kiapadt egészségügyi kassza miatt elhalasztott műtétek okán – ellenzékiként, a nyílt eutanázia gondolatával riogatta a közvéleményt.
Akkor, mindössze 2 heti fennakadásról volt szó!
Most, pedig már, több mint 2 éviről, és több százmilliós pénzkivonásokról, mind az egészségügyből, mind a gyógyszerkasszából, ami a betegek életét, akár veszélyezteti is, ha késlekedik a gyógyítás. Ahhoz, a 2009. év végi állapotokhoz képest, ma potenciális halottá válhat mindenki, aki arra vár, hogy meggyógyítsák, pláne, ha rokkant. Vagy ez a cél, a teljes egészségügyi és foglakoztatási rehabilitáció hiányával, hogy „haljanak meg a betegek”? Kié lesz a felelősség, ha az ellátórendszerből a fent említettek okán eltűnik majd sok-sok ember, a rokkantakra leselkedő humán-katasztrófa miatt?

Az alapvető emberi jogokért harcolnunk kell!
Amit a rokkantak nyakába akasztott a kormány a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvénnyel, azt úgy hívják, kötél? Kötél általi halál? Az élethez való jogunkat nem veheti el tőlünk senki, mert az, alapvető emberi jog, mely a rokkantakat is megilleti.
A „kereszténydemokrata értékrendeket valló kormánynak”, mindössze, csak ezt kellene tiszteletben tartani: Az életben maradáshoz való jogot!

©Gj