A gyakorlatban – ezzel kapcsolatban – a tapasztalatok azonban mást mutatnak

Hazánkban az akadály-mentesítést törvényi kötelezettség szabályozza.
Az 1997. évi LXXVIII. törvény 2.§.1. pontjának figyelembevételével minden új építésű, vagy felújítandó,
illetve átalakítandó középület tervezése és kivitelezése során kötelező figyelembe venni, valamint érvényesíteni az akadálymentesítési szempontokat. 
A gyakorlatban – ezzel kapcsolatban – a tapasztalatok azonban mást mutatnak. Gyakran előfordul, hogy a törvényi rendelkezést mellőzve, illetve figyelmen kívül hagyva, az épületek mégsem akadálymentesek. Időnként ugyanis előfordul, hogy a fogyatékkal élők alapvető igényeiről megfeledkeznek és számukra nehezített, vagy továbbra sem megoldható a középületekbe való bejutás.
A 253/1997.(XII.20.) Kormány rendelet kimondja, hogy minden épület tervezése és megvalósítása során kötelező az országos településrendezési és építési követelmények akadálymentesítésre vonatkozó szakaszainak betartása. Azonban, az egyenlő esélyű hozzáférés elve az 1998. évi XXVI. törvényben meghatározott szempontok figyelembevétele és betartása előfordul, hogy sérül. Ez a törvény már konkrétan szabályozza, hogy a közintézményeknek akadálymentesnek kell lenniük, viszont ez a folyamat lassan indult el, és ma is akadozik, ha számos településen még sokáig, csak vágyálom marad a közintézményekbe való akadálymentes bejutás. Ennek fő oka, hogy a vidéki önkormányzatoknak nincs elég anyagi forrása az ilyen jellegű beruházások megvalósításához.
Sajnálatos tény, hogy az elmúlt évtizedben - 2010. évben, majd azt követően - megszűntek a tervek és a célkitűzések mentén megszabott akadály-mentesítéssel összefüggő határidők. Sőt, nemcsak a határidők megszüntetése okozott gondokat, hanem az is, hogy hazánkban például: 2014 szeptemberében attól volt hangos a sajtó, hogy az 1,4 milliárd forintból sínre állított új InterCity kocsikat át kellene tervezni, mivel azok nem akadálymentesek, a kocsik ajtaján nem férnének be a kerekes-székek, illetve a mosdókat sem úgy alakították ki, ahogyan azt kellett volna, hogy azok biztosítsák a mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségét is.
A 2015. évben tíz évre szóló és elfogadott új Országos Fogyatékosságügyi Program, mely 2015-2025 időszakra kiterjedő intézkedési tervet tartalmaz (1653/2015.IX.14. Korm. Határozat), valamint előírta az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, informatikai akadály-mentesítés fejlesztését, bölcsődei, óvodai akadály-mentesítés folytatását. Ehhez az Európai Unió jelentős pénztámogatást biztosított hazánknak. A (Széchenyi 2020) terv ide vonatkozó része az Európai Strukturális Alapok támogatásával valósulhat meg. Azonban sajnálatos tény, hogy a középületek akadály-mentesítése a vártnál lassabban, időbeli és megoldásbeli problémákkal halad csak előre.
Mindezek okán a MEOSZ a gondok mihamarabbi leküzdése érdekében álláspontokat fogalmazott meg az akadály-mentesítésre vonatkozóan.
Például: még 2019. év nyarán a Magyar Falu Programhoz kapcsolódó javaslatával miszerint akadálymentes falubuszokra lenne szükség, valamint a Miniszterelnökség kezdeményezésére
2020 májusában fontosnak tartotta a MEOSZ delegáció a vonat és buszközlekedés akadály-mentesítésének további fejlesztését, valamint az erre irányuló célok mihamarabbi megvalósítását is.
Végül, de nem utolsó sorban, mi azért is hangsúlyozzuk az akadálymentesség fontosságát, mert a fogyatékkal élők közül sokan élnek vidéki falvakban úgy, hogy az akadály-mentesítés hiánya miatt nem tudnak munkát vállalni, miközben hasznosítani tudnák még magukat a munkaerőpiacon, de nincs alacsony-padlós buszközlekedés, vagy, van olyan település, ahol csak vonatközlekedés van, de az sem akadály-mentesített.
Ez a probléma azért is hangsúlyos, mivel a kormányzati szándék is arra hívta fel legutóbb (2021. december 3-án, a Fogyatékkal Élők Világnapján) a figyelmet, hogy meg kell adni a megváltozott munkaképességű személyeknek és a fogyatékkal élőknek minden lehetőséget arra, hogy dolgozzanak, hogy a társadalomnak hasznos tagjai lehessenek. Ehhez viszont az is szükségeltetik, hogy ne csak a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban legyen valamennyire elfogadható az akadály-mentesített közlekedés, hanem a kisebb településeken fogyatékkal élők is boldogulhassanak.

Egy kis faluban élő mozgáskorlátozott sorstársunk mondja ki a szomorú helyzetéről a záró mondatokat:

„Közlekedési baleset következtében lettem kerekes székes.
Nehéz úgy élnem a mindennapokon, hogy el vagyok zárva a lehetőségektől.
Például attól, hogy munkába járjak, mert, ha akadálymentes lenne a közlekedés, még talán bírnék dolgozni is. Így viszont nyomorultan érzem magam, de nem pusztán a fogyatékosságom miatt, hanem azért, mert a rokkantsági pénzem és a fogyatékossági támogatásom arra sem elég, hogy a rezsit és az egyéb kiadásaimat fedezni tudjam. Szerettem volna, hogy akadály-mentesen esetleg visszamehessek a munka világába, de az én életemben erre már nincs túl sok remény. Pénzem, pedig arra nincs, hogy egy akadály-mentes városba költözhetnék.
Így aztán, végül, már csak a kérdésem maradna:
Azok a döntéshozók, akik azt szeretnék elérni, hogy minél több megrokkant ember dolgozzon, hogyan gondolták azt, hogy akadály-mentesítés nélkül is vissza lehet menni a munka világába, például egy kicsi faluból?”

„Egy társadalmat az alapján ítélnek meg, hogy hogyan bánik a rokkantakkal és a fogyatékkal élőkkel!”

 Írta: Gerencsér József  

Kerekesszékkel a munkahelyen-Borsy Ádám
Videó szerzöje: Videóblog Másmunka