Szegénységtől a társadalmi kirekesztődésig

A szegénység szó értelme a hétköznapi nyelvhasználatban nem igényel külön magyarázatot: szegény az, akinek kevés pénze van.

Ez a hétköznapi magyarázat azonban meglehetősen felszínes, nem magyarázza meg, mi az a „kevés” és nem veszi figyelembe, hogy a „pénz” mellett másfajta erőforrások is szükségesek az ember létfenntartásához.

Vizsgáljuk meg először ezt az utóbbi momentumot.
Hogy mennyi pénzünk van, arra a hétköznapi értelemben

is nehéz lenne választ adnunk: van – amennyiben van – valamennyi havi jövedelmünk, ráadásul nem is feltétlenül minden hónapban ugyanakkor összeg.
Ezzel a pénzzel csak abban az értelemben rendelkezünk, amennyiben van valamilyen rendszeres jövedelemforrásunk, mondjuk állandó munkánk.
Ha például havi 100 ezer forint a fizetésünk, akkor ez nem jelent mást, minthogy van valamilyen, a munkaerőpiacon eladható tudásunk, amit sikerültis értékesítenünk a munkaerőpiacon, és amit havi rendszerességgel megvásárolnak tőlünk.
Ebben az esetben a „van pénzünk” kifejezés tehát tudást, képzettséget, foglalkoztatottságot jelent, nem közvetlenül anyagi javakat.
A jövedelem mellett rendelkezhetünk más módon is „pénzzel”, lehet lakásunk, autónk, lehetnek ékszereink, értékes használati tárgyaink: számítógépünk, házi mozink, vitorlásunk.
A vagyontárgyaink sem azonosak a pénzzel,mégis részei az anyagi helyzetünknek. Hogy a jövedelmünket tárgyak vásárlására költjük, vagy utazásra, alkoholtvásárolunk belőle vagy könyveket, esetleg gyógyszerre és orvosra költjük az életmódunktól, fogyasztási preferenciáinktól, és szükségleteink jellegétől függ.
Ugyanaz a 100 ezer forint jövedelem jelenthet számunkra gazdagságot, ha a szüleink biztosítják a lakhatásunkat, az élelmünket, és ezt a pénzt szabadon költhetjük el, ésjelenthet szegénységet, ha minden hónap elsején ki kell fizetnünk albérleti díjként.

A szegénység fogalmának pontosabb meghatározását kapjuk, ha a jelenséget nem egy dimenzióban, az anyagi helyzet szűkösségeként fogjuk fel, hanem felfigyelünk az erőforrások sokféleségére.
Ennek a több szempontú közelítésnek a fontosságát már a század elején megfogalmazták a társadalomtudósok, és a szegénység helyett egyre inkább a depriváció (illetve a hazai terminológiában a halmozottan hátrányos helyzet) fogalmát használták.
Az életszínvonalak nem egy, hanem több olyan rendszer működésétől függnek, amelyek forrásokat osztanak el egyének, családok, munkacsoportok és közösségek között.
Amikor pusztán a pénzjövedelmekre összpontosítanak,akkor megfeledkeznek azokról a – hagyományos és modern társadalmakban egyaránt kialakított– finom módozatokról, ahogyan ezek előnyöket nyújtanak és újraelosztanak”. (Townsend, 1979, idézi Ferge 1991)
A hátrányok halmozódása, a jövedelemhiány, a rossz lakáshelyzet, az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség egymással összefüggő, egymás hatásait erősítő rendszer, amely egyre inkább a szegénységben élők marginalizálódásával, peremre kerülésével jár együtt.
Robert Castel társadalmi kiilleszkedésnek nevezi azt a folyamatot, amelynek során az ember a munkaerőpiacról kiszorulva, anyagi lehetőségeinek beszűkülésével együtt egyreinkább elveszíti társadalmi kapcsolatait, amelynek következtében a szegénységben élők egyfajta társadalmon kívüli társadalmi osztállyá válnak.
Az elmúlt években a szegénység, illetve a depriváció fogalma helyett egyre inkább a társadalmi kirekesztődést használják a tudományos és a politikai terminológiában.
A szegénység fogalma az anyagi források szűkösségéhez vagy elégtelenségéhez kapcsolódik. A társadalmi életből való kizárás messze túlmegy azonban a fogyasztóitársadalomban való részvételen.
Magába foglalja a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális életben való részvétel nem megfelelő szintjét, egyenlőtlenségeit vagy teljes hiányát.
Az exklúzió a társadalmi elszigetelődéstől a társadalomból való teljes kitaszítottságig terjedhet.” (az Európa Parlament 1998. évi (1355) ajánlása).

A „kevés pénz” hétköznapi definíciójából az egyik elemet vizsgálva tehát eljutottunk a depriváció, majd a társadalmi kirekesztődés fogalmáig.
De nem kevésbé bonyolult a „kevés” értelmezése.
A laikus szómagyarázatban a kevés arra utal, hogy nem elegendő az ember szükségleteinek fedezésére.

De melyekis ezek a szükségletek?
Az embernek elsőként is életben kell maradnia, táplálkoznia kell, védekeznie kell az időjárás viszontagságai ellen, el kel kerülnie a betegségeket.
Ezeket a szükségleteket valamilyen abszolút értelemben vett minimumnak gondolhatjuk el, ami történeti kortól, és földrajzi helytől függetlenül szükséges az ember létfenntartásához.
A létminimum gondolata a szegénység egyfajta abszolút meghatározását volt hivatott szolgálni.
Az azonban nyilvánvaló, hogy ilyen abszolút értelemben vett minimum nem létezik.
Az éhhalált el lehet kerülni „kenyéren és vízen” is, a megfagyástól megvédhet egy papundekliláda is.
Már a fiziológia szükségletek sem azonosak az egyes társadalmakban (hogyan is vethetnénk össze a középkori létfenntartás minimumát a maival, vagy egy trópusi sziget körülményeit egy európai nagyvároséval) a létfenntartás azonban a társadalmilag szükséges emberi reprodukció minimumát jelenti.
Ma Magyarországon ilyen minimális szükségletnek tekinthetjük a vezetékes vízellátást, a villanyt, a gyermek iskoláztatását, a karácsony vagy a születésnap megünneplését, a világ eseményeinek minimális követését (pl. televízión).
A létminimumkiszámítása1 során tehát egy olyan fogyasztói kosarat állítanak össze, amelybe az adott társadalomban szokásos és minimálisan elvárt javak kerülnek, és a kosár tartalmát „beárazva” kapjuk meg azt az összeget, amelynél kevesebb pénzből élő családokat, személyeket szegénynek tekinthetünk.
A fogyasztói kosár összeállításakor tehát egyre több szempontot vesznek figyelembe, így lehetséges az, hogy ma Magyarországon egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a létminimum értéke kb. 200 ezer forint havonta.
Ez alatt a létminimum alatt él a magyar népesség körülbelül egyharmada. Az abszolút szegénység helyett egyre inkább elterjedt a szegénység relatív megközelítése.
Az anyagi helyzetnek nincs egy jól meghatározható, általánosan érvényes szegénységi küszöbértéke, az ember mindig annak a társadalomnak a tagjaihoz képest lesz szegény vagy gazdag, amelyikben él.
A viszonyítási alap tehát a társadalom átlag jövedelme (pontosabban a medián jövedelem), a szegénységi küszöb pedig ennek a jövedelem szintnek a 60%-a.
A relatív szegénység aránya már alkalmas nemzetközi összehasonlításra is.
Magyarországon a szegénység mértéke eszerint európai összehasonlításban átlagosnak tekinthető.
„A szegénység e jelzőszámait nemzetközi összehasonlításban is vizsgálva, láthatjuk, hogy Magyarország a jövedelmek eloszlását tekintve legkevésbé egyenlőtlen

skandináv és a közepesen egyenlőtlen kontinentális európai országok (Hollandia, Ausztria, Franciaország, Belgium) között helyezkedik el, akár a hivatalosan publikált KSH-adatokat, akár a TÁRKI Háztartás Monitor alapján számítottakat vesszük figyelembe.” (Gábos-Szívós 2006.)

A szegénység nem minden társadalmi csoportot súlyt azonos mértékben. Miközben a teljes népességre vonatkozóan hazánk nem tér el az uniós átlagtól, addig a gyermekek szegénysége az egyik legmagasabb az európai országok között.

A romák szegénységi kockázata is jóval magasabb az országos átlagnál, és kutatási eredmények szerint a fogyatékos emberek és családjaik szegénységi kockázata is igen magas.