Eltűntek a betegek az egészségügyi ellátórendszerből
Eltűntek a betegek az egészségügyi ellátórendszerből
Valószínű, hogy mára már egyre pesszimistábbak lettek a magyar betegek
Eltűntek a betegek az egészségügyi ellátórendszerből – erről írt a Hír24. hírportál.
Valószínű, hogy mára már egyre pesszimistábbak lettek a magyar betegek….
Nemcsak az állami -, de a magán-egészségügyi ellátórendszert is egyre kevesebb beteg veszi igénybe.
Utóbbi érthető, hiszen a betegek jelentős része nem tudja megfizetni az egyre emelkedő magán-egészségügyi szolgáltatások árait, azonban az állami egészségügyi ellátást valószínű azért veszik igénybe kevesebben - az elöregedő társadalmunkban egyre növekvő beteglétszám ellenére is - mert az állam a költséghatékonyság fontosságát hangsúlyozva késlelteti a beteg-utak rugalmas és mielőbbi igénybevételi lehetőségét.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a háziorvosi beutalóval ellátott beteg hónapokat vár arra, hogy bejuthasson egy szakorvosi rendelőbe, majd újabb hónapok telhetnek el egy-egy diagnosztikai vizsgálatra történő várakozással, valamint a diagnosztikai lelet kiértékelését követően a szakorvoshoz való visszajutás után születhet csak meg a diagnózis a beteg számára.
Ezzel a „beteg-keringővel” simán eltelik egy év, mire az adott betegség feltérképezése után a gyógyítás végre elkezdődhet.
Amennyiben viszont műtéti eljárásra van szükség, a beteg még évekig várakozhat a maratoni várólistákon, mire műtőasztalra kerül.
Az is megtörténhet, hogy a várakozás ideje alatt annyira leromlik a beteg állapota, hogy már az életben maradási esélye is drasztikusan csökken, vagy a műtétre való várakozás közben meghal.
A gyógyulásra évekig tartó várakozás rengeteg stresszel járó és egészségromboló folyamatot indíthat el a betegeknél.
Az érintetteket pszichésen is megviseli ez a hosszadalmas tortúra, így nem csoda, hogy egyre pesszimistábbak lesznek.
Sőt, ha már indokolt lenne, sokan még akkor is halogatják az orvoshoz történő bejutáshoz az időpontkérést, ugyanis gyakran akadályoztatva vannak, mivel a telefonon történő időpontkéréssel is problémák vannak, ha a vonal túlsó végén a sokadik hívást sem fogadják.
Valószínű, hogy ez is közrejátszat abban, hogy a betegek közül már egyre többen lemondanak az orvoshoz való bejutás esélyeiről is.
A kistelepüléseken élők, az idős egyedülállók, a fogyatékkal élő krónikus betegek, a rokkantak helyzete még nehezebb, miközben a rossz egészségi állapotuk miatt ők vennék leggyakrabban igénybe az állami egészségügyi ellátást.
Közülük például, kevesen tudják alkalmazni a beteg-utaknál az online időpontfoglalást, sőt, számukra még az orvosokhoz való eljutás is nehezített a közlekedési nehézségük miatt.
A felsorolt okok is közrejátszhatnak abban, hogy hová tűntek el a betegek az egészségügyi ellátórendszerből, ha egyre több a beteg, de közülük mégis egyre kevesebben fordulnak orvoshoz!
- Találatok: 124