Tíz dolog, amit ne mondjunk egy fogyatékkal élőnek
Ugyanúgy beszéljen fogyatékkal élő emberrel, mint bárki mással.
Legyen udvarias, tisztelettudó és érdeklődő.
Általános szabály, hogy ugyanúgy beszéljen fogyatékkal élő emberrel, mint bárki mással.
Általános ökölszabály, hogy ne beszéljen úgy egy fogyatékkal élővel ahogy nem szeretnéd, hogy veled bánjanak – legyen udvarias, tisztelettudó és érdeklődő.
És mit NE mondjak?
Íme néhány tipp:
1. "Mi a baj veled?"
Először is ne feledje, hogy nincs semmi baj egy fogyatékkal élő emberrel, ezért soha ne kérdezze meg: "Mi a baj veled?".
Ettől eltekintve, a kérdések feltevése nem rossz dolog, mivel azt mutatja, hogy érdekel valaki megismerése.
De minden beszélgetésben nincs rendben van, hogy ha bármi túlságosan személyeset kérdezel különösen, ha ez az első alkalom, hogy találkoztok.
Ha azonnal megkérdezel valakit a fogyatékosságáról ("például így születtél?"), azt mondja az illetőnek, hogy az első dolog, amit észrevettél rajta, az a fogyatékossága.
Képzelje el azt is, hogyan érezné magát, ha valaki, akit alig ismer, kérdezne a kórtörténetéről!
Nem az alapja egy nagyszerű kapcsolat kialakításának, igaz?
Ahogy jobban megismersz valakit, elkezdhetsz beszélni a fogyatékosságáról – de ne feledd, hogy egyesek nagyon természetesen beszélnek a fogyatékosságukról, míg mások nem, ezért kérj tanácsot magától az illetőtől.
2. "Nagyon jó látni kint!"
Sokan azt feltételezik, hogy a fogyatékkal élők számára óriási küzdelem, hogy még a házat is elhagyják, vagy hogy nem képesek aktív, társasági, érdekes életet élni.
A legtöbb fogyatékkal élő ember számára ez nem is állhatna távolabb az igazságtól!
A másik probléma itt az a nézet, hogy a fogyatékkal élők nincsenek helyükön bizonyos helyeken, például a klubokban.
De miért ne lehetne egy fogyatékkal élő ember a táncparketten vagy egy italt inni a barátaival?
Egyáltalán nincs rá okunk, hogy eltudjuk képzelni!
3. "Ismerek egy nagyszerű orvost/ természetgyógyászt, fogadok, hogy meg tud gyógyítani"
Ez ismét egy jó szándékú érzés, amely teljesen rosszul jön át.
Először is, ha valakinek a fogyatékosságának "javításáról" vagy "gyógyításáról" beszélünk, azonnal azt sugalljuk, hogy valami nincs rendben vele, pedig nincs.
A fogyatékosság sok ember identitásának része – ezt nem látják negatívumnak, és neked sem kellene.
Mindezeken felül valószínű, hogy a beszélgető személy már rendelkezik erős egészségügyi szakemberek hálózatával, amely támogatja őt, ezért a legjobb, ha rájuk bízza az ajánlásokat.
4. "De olyan csinos vagy!"
Beszéljünk egy visszafogott bókról!
Az igazi probléma itt a "de"-ben rejlik.
Azt sugallja, hogy csinosnak lenni nem "megy" a fogyatékossággal – és ha fogyatékossággal élsz, akkor valamilyen oknál fogva nyűgösnek vagy vonzónak kell lenned.
Természetesen ez nevetséges. Akár látható, akár láthatatlan a fogyatékosság, a fogyatékossággal élő emberek mesésen gyönyörűek lehetnek.
5. "Tessék, hadd tegyem meg helyetted."
Mindenkinek szüksége van egy kis segítségre időnként, függetlenül attól, hogy fogyatékossággal van-e vagy sem – szóval ez egy kicsit trükkös.
Bár érdemes megkönnyíteni a fogyatékkal élők dolgát, fontos, hogy tiszteletben tartsuk a terüket és a függetlenségüket. Jó megközelítés, ha felajánlja a segítséget, de ne csináljon túl nagy ügyet (és ne sértődjünk meg, ha az ajánlatát elutasítják). Nagy különbség van a segítő kéz felajánlása és az irányítás átvétele között.
6. "Hé Haver!" Fejveregetés / ökölütés / pacsi kísérlet
Valamilyen téves okból az emberek időnként úgy kezelik a fogyatékkal élőket, mintha gyerekek lennének.
Hacsak nem valóban gyerekek, ez nyilvánvalóan nem rendben van!
Soha ne feltételezd, hogy egy fogyatékkal élő személy kevésbé intelligens vagy érett, mint te. Az olyan kifejezések túlzott használata, mint a "haver" és a "édes", vagy a hajfodrozás és az ökölcsapkodás leereszkedőnek vagy egyszerűen görcsösnek tűnhet.
7. "A szomszédom, Erika fogyatékossággal él, ismered?"
Ismered azt a dolgot, ami akkor történik, amikor valahová utazol, és valaki megkérdezi, ismered-e a véletlenszerű barátját?
És persze olyan valaki, akiről még soha nem hallottál, mert az ország lakossága nagy? Nos, ez ennek megfelelője.
A fogyatékkal élők nem mind ismerik egymást – nincs titkos klub, így nem igazán érdemes megkérdezni!
8. „Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a fogyatékossággal élő személy még ott is van”
Az egyik legdurvább dolog, amit egy fogyatékkal élőnek mondhatsz, hogy egyáltalán nem mondasz semmit.
Legyen szó pincérről egy étteremben vagy egy ismerősről az utcán, sokan nem is ismerik el a fogyatékkal élőt – ehelyett úgy döntenek, hogy megszólítják azt a személyt, akivel együtt vannak. Ez egyenesen durva (elvégre ki szereti, ha úgy beszélnek róla, mintha nem lennének ott?!).
Soha ne feltételezd, hogy valaki, aki nem verbális, nem érti, amit mondasz. Ne légy túl szégyenlős ahhoz, hogy közvetlenül beszéljen velük – ha szükséges, csak egy segédeszközt, például beszélő eszközt vagy kommunikációs táblát használhatnak a válaszadáshoz.
9. „Helló, hogy vagy?”
Míg egyesek gyerekes nyelvezetbe csúsznak, mások felpörgetik a hangerőt, vagy nagyon lassan kezdenek beszélni.
Azonban még akkor is, ha a beszélgetőpartner hallássérült, ezek egyike sem segít. (bocsánat, de igaz).
Csak beszéljen a szokásos tempóban és hangerővel, és győződjön meg arról, hogy a beszélgető személy látja a száját (arra az esetre, ha szájról olvasásra támaszkodik).
És ha nem értik, ne ismételje meg magát újra és újra – csak próbálja meg másképp megfogalmazni a dolgokat.
10. "Annyira inspiráló vagy."
Ez ismét egy jó szándékú megjegyzés, amely kissé leereszkedőnek tűnhet. Rendben, persze, ha az a személy, akivel beszélsz, valami hihetetlent tett, például ambiciózus célt tűzött ki és elérte azt, akkor biztosan helyénvaló azt mondani, hogy inspiráló.
De ha ezt csak azért mondod, mert az illetőnek fogyatékossága van, fogd vissza a nyelved – a szemében csak éli az életét, és valószínűleg a mindennapjait éli, ami azt jelentheti, hogy munkába megy, vacsorát főz, majd nézi a kedvenc tv műsorát! Nagyszerű élet – de valószínűleg nem olyan cselekedetekért, amelyekért úgy érzik, hogy dicséretre van szükségük.
Legyen udvarias, tisztelettudó és érdeklődő.
Általános szabály, hogy ugyanúgy beszéljen fogyatékkal élő emberrel, mint bárki mással.
Általános ökölszabály, hogy ne beszéljen úgy egy fogyatékkal élővel ahogy nem szeretnéd, hogy veled bánjanak – legyen udvarias, tisztelettudó és érdeklődő.
És mit NE mondjak?
Íme néhány tipp:
1. "Mi a baj veled?"
Először is ne feledje, hogy nincs semmi baj egy fogyatékkal élő emberrel, ezért soha ne kérdezze meg: "Mi a baj veled?".
Ettől eltekintve, a kérdések feltevése nem rossz dolog, mivel azt mutatja, hogy érdekel valaki megismerése.
De minden beszélgetésben nincs rendben van, hogy ha bármi túlságosan személyeset kérdezel különösen, ha ez az első alkalom, hogy találkoztok.
Ha azonnal megkérdezel valakit a fogyatékosságáról ("például így születtél?"), azt mondja az illetőnek, hogy az első dolog, amit észrevettél rajta, az a fogyatékossága.
Képzelje el azt is, hogyan érezné magát, ha valaki, akit alig ismer, kérdezne a kórtörténetéről!
Nem az alapja egy nagyszerű kapcsolat kialakításának, igaz?
Ahogy jobban megismersz valakit, elkezdhetsz beszélni a fogyatékosságáról – de ne feledd, hogy egyesek nagyon természetesen beszélnek a fogyatékosságukról, míg mások nem, ezért kérj tanácsot magától az illetőtől.
2. "Nagyon jó látni kint!"
Sokan azt feltételezik, hogy a fogyatékkal élők számára óriási küzdelem, hogy még a házat is elhagyják, vagy hogy nem képesek aktív, társasági, érdekes életet élni.
A legtöbb fogyatékkal élő ember számára ez nem is állhatna távolabb az igazságtól!
A másik probléma itt az a nézet, hogy a fogyatékkal élők nincsenek helyükön bizonyos helyeken, például a klubokban.
De miért ne lehetne egy fogyatékkal élő ember a táncparketten vagy egy italt inni a barátaival?
Egyáltalán nincs rá okunk, hogy eltudjuk képzelni!
3. "Ismerek egy nagyszerű orvost/ természetgyógyászt, fogadok, hogy meg tud gyógyítani"
Ez ismét egy jó szándékú érzés, amely teljesen rosszul jön át.
Először is, ha valakinek a fogyatékosságának "javításáról" vagy "gyógyításáról" beszélünk, azonnal azt sugalljuk, hogy valami nincs rendben vele, pedig nincs.
A fogyatékosság sok ember identitásának része – ezt nem látják negatívumnak, és neked sem kellene.
Mindezeken felül valószínű, hogy a beszélgető személy már rendelkezik erős egészségügyi szakemberek hálózatával, amely támogatja őt, ezért a legjobb, ha rájuk bízza az ajánlásokat.
4. "De olyan csinos vagy!"
Beszéljünk egy visszafogott bókról!
Az igazi probléma itt a "de"-ben rejlik.
Azt sugallja, hogy csinosnak lenni nem "megy" a fogyatékossággal – és ha fogyatékossággal élsz, akkor valamilyen oknál fogva nyűgösnek vagy vonzónak kell lenned.
Természetesen ez nevetséges. Akár látható, akár láthatatlan a fogyatékosság, a fogyatékossággal élő emberek mesésen gyönyörűek lehetnek.
5. "Tessék, hadd tegyem meg helyetted."
Mindenkinek szüksége van egy kis segítségre időnként, függetlenül attól, hogy fogyatékossággal van-e vagy sem – szóval ez egy kicsit trükkös.
Bár érdemes megkönnyíteni a fogyatékkal élők dolgát, fontos, hogy tiszteletben tartsuk a terüket és a függetlenségüket. Jó megközelítés, ha felajánlja a segítséget, de ne csináljon túl nagy ügyet (és ne sértődjünk meg, ha az ajánlatát elutasítják). Nagy különbség van a segítő kéz felajánlása és az irányítás átvétele között.
6. "Hé Haver!" Fejveregetés / ökölütés / pacsi kísérlet
Valamilyen téves okból az emberek időnként úgy kezelik a fogyatékkal élőket, mintha gyerekek lennének.
Hacsak nem valóban gyerekek, ez nyilvánvalóan nem rendben van!
Soha ne feltételezd, hogy egy fogyatékkal élő személy kevésbé intelligens vagy érett, mint te. Az olyan kifejezések túlzott használata, mint a "haver" és a "édes", vagy a hajfodrozás és az ökölcsapkodás leereszkedőnek vagy egyszerűen görcsösnek tűnhet.
7. "A szomszédom, Erika fogyatékossággal él, ismered?"
Ismered azt a dolgot, ami akkor történik, amikor valahová utazol, és valaki megkérdezi, ismered-e a véletlenszerű barátját?
És persze olyan valaki, akiről még soha nem hallottál, mert az ország lakossága nagy? Nos, ez ennek megfelelője.
A fogyatékkal élők nem mind ismerik egymást – nincs titkos klub, így nem igazán érdemes megkérdezni!
8. „Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a fogyatékossággal élő személy még ott is van”
Az egyik legdurvább dolog, amit egy fogyatékkal élőnek mondhatsz, hogy egyáltalán nem mondasz semmit.
Legyen szó pincérről egy étteremben vagy egy ismerősről az utcán, sokan nem is ismerik el a fogyatékkal élőt – ehelyett úgy döntenek, hogy megszólítják azt a személyt, akivel együtt vannak. Ez egyenesen durva (elvégre ki szereti, ha úgy beszélnek róla, mintha nem lennének ott?!).
Soha ne feltételezd, hogy valaki, aki nem verbális, nem érti, amit mondasz. Ne légy túl szégyenlős ahhoz, hogy közvetlenül beszéljen velük – ha szükséges, csak egy segédeszközt, például beszélő eszközt vagy kommunikációs táblát használhatnak a válaszadáshoz.
9. „Helló, hogy vagy?”
Míg egyesek gyerekes nyelvezetbe csúsznak, mások felpörgetik a hangerőt, vagy nagyon lassan kezdenek beszélni.
Azonban még akkor is, ha a beszélgetőpartner hallássérült, ezek egyike sem segít. (bocsánat, de igaz).
Csak beszéljen a szokásos tempóban és hangerővel, és győződjön meg arról, hogy a beszélgető személy látja a száját (arra az esetre, ha szájról olvasásra támaszkodik).
És ha nem értik, ne ismételje meg magát újra és újra – csak próbálja meg másképp megfogalmazni a dolgokat.
10. "Annyira inspiráló vagy."
Ez ismét egy jó szándékú megjegyzés, amely kissé leereszkedőnek tűnhet. Rendben, persze, ha az a személy, akivel beszélsz, valami hihetetlent tett, például ambiciózus célt tűzött ki és elérte azt, akkor biztosan helyénvaló azt mondani, hogy inspiráló.
De ha ezt csak azért mondod, mert az illetőnek fogyatékossága van, fogd vissza a nyelved – a szemében csak éli az életét, és valószínűleg a mindennapjait éli, ami azt jelentheti, hogy munkába megy, vacsorát főz, majd nézi a kedvenc tv műsorát! Nagyszerű élet – de valószínűleg nem olyan cselekedetekért, amelyekért úgy érzik, hogy dicséretre van szükségük.
- Találatok: 110
