Fő tartalom átugrása

Blog

Mozgáskorlátozottak a közúti és a közösségi közlekedésben

A mozgássérült embereknek ugyanolyan joguk van részt venni a közösségi közlekedésben,
elektr kerekesszekes

Mint bárki másnak, attól függetlenül, hogy milyen segédeszközt használnak!

A mozgássérült embereknek ugyanolyan joguk van részt venni a közösségi közlekedésben,
mint bárki másnak, attól függetlenül, hogy milyen segédeszközt használnak.


Egy rövidke történet melyet az egyik közösségi portálon olvashattunk.
„Tegnap az Aldi parkolójában odalépett hozzám egy úr a parkolást követően és felhívta a figyelmem arra, hogy mozgássérült parkolóban állok.
Mondtam neki, hogy igen-igen, tudom.
Csak akkor vette észre, hogy vesszük ki a kerekesszéket.
Nincs ezzel gond, örülök, ha figyelnek erre az emberek!
Mellettem egy huszonéves forma srác, szinte keresztben, szlovák rendszámú (gondolom adóoptimalizálás miatt csak, de ezt nem tudhatom pontosan)
Mercedesszel (nem a márka a lényeg, de itt most ilyen autó volt) ugyancsak a mozgássérült parkolóban várta a bent vásárló barátnőjét...Természetesen ő csak kényelemből és nem jogosan használta a parkolót. Az úr neki is szólt, de rá sem hederített. Megvárta a barátnőjét és utána elhajtottak.

Pár gondolat ezzel kapcsolatban:

– Nem véletlenül kell nekem az a parkoló. Nem azért, mert szeretek "nyomijelen" parkolni, vagy lusta vagyok néhány méterrel többet gurulni, hanem azért, mert szélesebb és elfér két parkoló autó között a kerekesszék ki- és beszállásnál.

– Ha ki tudtad tölteni a szerződést, amikor átvetted az új Mercit, bizonyára tudsz olvasni is, így tájékozódj a mozgássérült parkoló használatának szabályairól!
Ha szeretnél cserélni, szólj, szívesen sétálok helyetted +10 métert,
Te meg állj a helyemen nyugodtan, csak akkor egész nap ki se szállj a székből a következő 30 évben és minden ezzel járó nehézséget, kényelmetlenséget is viselj!

– Legalább ne keresztbe állj be, hogy elférjek melletted rendesen!

– Ezerszer futok bele (tudom-tudom, nem is tudok futni )....akarom mondani, gurulok bele ilyen szituációba a városban.

Végtelenül egyszerű lenne ezt kiküszöbölni, de valamiért nem teszik.
Amennyiben megkeresne a rendőrség, vagy a közterület felügyelet, hogy segítsem megoldani ezt a problémát, várom levelüket!

– Teljes kidolgozott tervem van már erre:

Ne légy figyelmetlen, ne állj a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyére! Igazán egyszerű kérés ez tőlem!?”

Először is, kit illet meg a KRESZ-ben található megkülönböztetés?

KRESZ 51./A.§:

„A jogosultság azt a mozgásában korlátozott személyt, valamint a mozgásában korlátozott személyeket szállító jármű vezetőjét illeti meg,
aki a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló kormányrendelet szerint a parkolási igazolványt a járműben elhelyezte.”

Tehát nem csak mozgáskorlátozottak számára átalakított járművekről van szó, hanem akkor is érvényesek ezek a kitételek,
ha a saját járművünkkel mozgássérültet szállítunk, akinek az igazolványa a járműben jól látható helyen elhelyezésére került.

És bár a KRESZ csak az elhelyezést írja elő, a hivatkozott rendelet ennél pontosabban fogalmaz:

„Használatkor az igazolványt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni,
hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen.
Az igazolványt az ellenőrzésre jogosult személy felszólítására ellenőrzés céljából át kell adni.”

Kerekesszékkel a közösségi közlekedésben:

Kerekesszékkel (kézzel hajtott, elektromos kerekesszék vagy moped, robbanómotoros kerekesszék) közlekedő személy amennyiben motoros kerekesszékkel közlekedik –, ha annak sebessége sík úton nem haladja meg az óránkénti 10 kilométert, akkor gyalogosnak minősül.

Ekkor a gyalogosra vonatkozó általános KRESZ szabályok az irányadóak a közlekedésére vonatkozóan.
Ám, ha a kerekesszék sebessége meghaladja a 10 kilométer/órát, úgy az gépi meghajtású járműnek minősül.
Ebben az esetben közlekedésére a járművekre vonatkozó általános KRESZ szabályok az irányadók.

Vagyis, ha gyorsabban mozognak vele, motornak , ha lassan, akkor gyalogosnak kell tekinteni a közlekedésben,
és a kerekesszék használójának is e szerint kell tekintenie magára.
A rendőrség továbbá hangsúlyozta: általános alapszabály még a kerekesszékkel közlekedőkre vonatkozóan,
hogy amennyiben nincs járda vagy leállósáv, ahol biztonsággal haladhatna, úgy köteles minden esetben a menetirány szerinti jobb oldalon közlekedni.

Kerekesszékesek közösségi közlekedésben való utazásáról röviden:

Az államnak biztosítania kell a mozgáskorlátozott emberek számára, hogy másokkal egyenlő módon vehessenek részt a közösségi közlekedésben, erre törvények kötelezik!
Ezt mondja ki a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény, amelyet hazánk az elsők között ratifikált, valamint a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, 1998-as törvényünk is.
Az Országos Fogyatékosságügyi Program (2015-2025), és annak végrehajtását célzó, 2015-2018-ra szóló Intézkedési Terv ugyancsak így rendelkezik.
Tény továbbá, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatók állami, önkormányzati megrendelést teljesítenek, amelynek feltételeit nem ők, hanem a megrendelő szabja meg!
A közösségi közlekedés az a személyszállítási szolgáltatás, amelyet – a közzétett feltételek alkalmazásával, díj ellenében – bárki igénybe vehet.
A személyszállítási közszolgáltatást szerződés alapján végzik a szolgáltatók, amelyben a megrendelő jogosult meghatározni a feladatokat, kötelezettségeket, egyéb feltételeket, és ezeket a vállalkozónak teljesítenie kell. Ennek megfelelően tudja, illetve tudná az állam, valamint az önkormányzat az általa vállalt (nemzetközi, hazai) kötelezettségeit számon kérni a közlekedési szolgáltatón.

©Gj

Jogfrrások:

1.) Netjogtár 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról

2.) 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeleta közúti közlekedés szabályairól

 Várakozás a mozgáskorlátozott személyek számára kijelölt parkolóhelyen

Videó szerzője: KRESZ TV

  • Találatok: 686
Egyesület címe
  • Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete
  • 7621 Pécs, Lyceum utca 5
  • Nyitvatartás:
    munkanapokon 8:00-12:00 
Telefonszám
E-mail cím
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
facebook kovetes