Magyarországon több mint 400 ezer fogyatékkal élő ember él.

Senki nem tudhatja közülünk, hogy mikor válik fogyatékkal élővé

Magyarországon több mint 400 ezer fogyatékkal élő ember él.
Senki nem tudhatja közülünk, hogy mikor válik fogyatékkal élővé vagy ő maga, vagy valaki családjából.
Ennek oka lehet születési probléma, genetikai hiányosság, vagy egyszerűen tragikus kimenetelű baleset.
Egy társadalom fejlettségét az mutatja meg, hogy a fogyatékkal élők milyen társadalmi szolidaritásban részesülnek, egy társadalom miképpen próbál – próbál-e egyáltalán – valamit ellensúlyozni a fogyatékkal élők helyzetén.
Ebben a körben természetesen jelentős szerepe kell, hogy legyen az állami gondoskodásnak, mely elsősorban a lentebb következő szociálpolitikai intézkedésekben nyilvánul meg.

Fontos tudni, hogy a fogyatékos személynek joga van a számára akadálymentes érzékelhető és biztonságos épített környezetre és az ezekhez kapcsolódó tájékozódási lehetőségekre. Ezen túlmenően biztosítani kell azt is, hogy a fogyatékos személy egyenlő eséllyel hozzáférhessen a közszolgáltatásokhoz, a tömegközlekedési eszközökhöz, a közérdekű- és olyan információkhoz, melyek az őket megillető jogokkal és a részükre nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosak.
Itt emelendő ki az a tipikus példa is, hogy a közszolgáltatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférés érdekében a fogyatékos személy az önálló életvitelét segítő kutyáját beviheti például a közszolgáltatást nyújtó szerv, intézmény vagy szolgáltató mindenki számára nyitva álló területére.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (továbbiakban „Fot”) meghatározza a fogyatékos személy fogalmát.

Ez alapján fogyatékos személy az, aki olyan tartós vagy végleges érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi vagy pszichoszociális károsodással – vagy ezek bármilyen halmozódásával él, amely a személy környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételét korlátozza vagy gátolja.

Azonban nem csak ez az egy jogszabály tartalmaz szabályokat, melyek a fogyatékos személyekre vonatkoznak, figyelemmel arra, hogy a fogyatékkal élők helyzetét az élet több jogintézménye érinti. Így például Magyarország Alaptörvénye XV. cikkében is rögzíti, hogy Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés – fogyatékosság vagy más egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

A fogyatékos személyek demográfiai összetételére jellemző, hogy közöttük jelentősebb számban vannak időskorúak, mivel a fogyatékos személyek nagy része nem születésétől fogva sérült, hanem életkora előrehaladtával – betegség vagy baleset következtében – vált azzá.

Nem betegség, hanem állapot, ami azonban megnehezíti, korlátozhatja az egyén személyes és közösségi életét, napi életvitelét, tanulását, munkavállalását, általában a mindennapi életben való részvételét.

A fogyatékosság nem személyes probléma, hanem emberjogi kérdés, kezelése társadalmi összefogást, kollektív felelősségvállalást igényel.

Fontos, hogy a fogyatékossággal élőkkel szemben fennálló társadalmi előítéleteket csökkentsük, illetve törekedjünk arra, hogy egyenrangú felekként kezeljük őket az élet minden területén.

Sokan tanácstalanok, ha fogyatékkal élő embert ismernek meg, nehezen mernek hozzá közeledni. Hogyan juthatunk el a sajnálattól az együttérzésig, a megilletődöttségtől a hasznos segítségig, a zavarban levéstől a találkozás öröméig?

A fogyatékkal élő emberek az elmúlt 50-60 évben nagyrészt intézetekben éltek Magyarországon, a külvilágtól teljesen elzárva. Speciális óvodákba és iskolákba jártak, speciális munkahelyeken dolgoztak, illetve dolgoznak még ma is több tízezren. A társadalom vérkeringésébe nem tudtak bekapcsolódni, a többség nem is találkozik velük. Emiatt nem is lehet elvárás, hogy elsőre tudjuk, hogyan viselkedjünk velük, nem szabad magunkat rossz embernek érezni attól, ha nem egyértelmű, miként segíthetünk nekik. Honnan is tudnánk, ha kevés alkalmunk volt kapcsolatba lépni velük?

 Ezt meg kell tanulnunk, és teljesen normális, ha elsőre bizonytalanok vagyunk.

A legfontosabb dolog – és ez mindenféle fogyatékosságra vonatkozik –, hogy az érintettől mindig kérdezzük meg: tudunk-e bármiben segíteni, és ha igen, akkor hogyan.

Ha nemleges választ kapunk, azt is fogadjuk el.

Ilyenkor nem szabad megsértődni, bármit erőltetni.

Nem kell meglepődni azon sem, ha a segítség módjára vonatkozóan egészen konkrét instrukciókat kapunk.

„A különféle jószándékú, olykor kampányszerű állami intézkedések sem vezetnek sehová, ha nem változik a többségi társadalom szemlélete, ha a politikusok helyett nem empatikus, felkészült szakemberek kerülnek döntéshozói szerepbe, s nem megfelelő segítők, ápolók a különféle fogyatékosokat ellátó intézményekbe„-olvashatjuk Böszörményi Géza író gondolatait az Orvosi Lexikon.hu oldalán.

Önök tudják, mit csináljanak, amikor egy fogyatékkal élő emberrel találkoznak?

Igen vagy nem, minden huszadik honfitársunk fogyatékkal él, összesen úgy félmillióan. Az ország lakosságának 5 százaléka.

Érdekes, talán oka van, hogy ugyancsak 5 % arányban kell fogyatékosokat foglalkoztatnia minden cégnek, amelynél több mint 25-en dolgoznak.

Vagy fizetni kell. Sokan inkább fizetnek, mint alkalmaznak: évente 65 milliárd forintot, ebből az összegből 64 ezer sérült embert lehetne foglalkoztatni.

Aranyosi Ervin: Fogyatékkal élő társaink

Fogyatékkal élnek. Ne hidd azt hogy mások!
Önzetlen szeretnek, mint az óvodások.
Próbálj te is nekik szeretetet adni,
ha tiszta a lelked, könnyebb elfogadni.
Ne az észre hallgass, inkább a szívedre!
Nem élhetnek Ők sem, köztünk, számkivetve.
Fogadjuk el Őket, vegyük emberszámba,
mert közénk születtek, ebbe a világba.
Isten gyermekei, s cipelik a terhet,
amit magunkfajta, tán nem is cipelhet.
Nehéz feladatot rótt rájuk az élet,
mégsem várnak többet: erőt, emberséget.