Szigetvári csoportunk november 28-án Budapestre látogatott
Életképek Egyesületünk életéből-Szigetvári csoport
2025.11.28. Budapesti kirándulás
Budapestre kirándultunk 18 fővel tagtársaimmal és kísérőkkel.
Megtekintettük a Mementó parkot mely Budapest különleges, egyedi látványossága.
A Szoborpark Múzeum Európa első olyan tematikus létesítménye, amely egy diktatúrára és annak bukására emlékeztet.
Utána a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba látogattunk el, sajnos itt fotózni nem lehetett.
Nagyon sok történelmi képet láttunk, mely az akkori korszakot mutatta be és ezekről még az általános iskolában tanultunk erről a szomorú időszakról.
Megnéztük a Zsinagógát is mely nagyon szép volt.
A Rendőrmúzeumba is ellátogattunk. ahol megtudtuk, hogy a Rendőrmúzeum 1908-ban nyitotta meg kapuit Bűnügyi Múzeum néven a fővárosi rendőr-főkapitányság Ferenc József téri frontján mint zártkörű intézmény.
A m rendőrségtörténeti tárlaton 1848-tól napjainkig mutattta be a szervezet fejlődését és változásait, a bűnügyi-kriminalisztikai teremben pedig egyes bűncselekmény-típusokat és eseteket követhetünk nyomon,
Nagyon mélyreható, tanulságos dolgokat érdekességeket tudhattunk meg ezen a kiránduláson.
Hábián Istvánné csoportvezető
A kiránduláson készült fotók megtekinthetők ide kattintva.
2025.11.28. Budapesti kirándulásBudapestre kirándultunk 18 fővel tagtársaimmal és kísérőkkel.

- Találatok: 59