Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való jogának rendszerszinten történő sérülése.

Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga 

Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való jogának rendszerszinten történő sérülése.
Rendszerszinten sérül Magyarországon a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelhez való joga – fogalmazta meg az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága (Bizottság) a 2020 áprilisában közzétett jelentésében. A Bizottság a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, Magyarország által is ratifikált egyezményben (CRPD) foglaltak betartása fölött őrködik.
A jelentés alapjául szolgáló körülbelül két éves vizsgálat során a Bizottság a fogyatékos személyek önálló életvitelhez való jogán kívül a gondnoksággal, a fogyatékos gyermekek helyzetével összefüggő problémákat járta körül, kitért továbbá a fogyatékossággal élő nők és a fogyatékos gyermeket nevelő nők helyzetére is.
Bár a Bizottság elsősorban az értelmi és pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek helyzetére fókuszált, megállapításai jelentős részben a mozgáskorlátozott emberek hazai helyzetére is vonatkoznak és teljes mértékben egybecsengenek a MEOSZ és a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete (MBE) hosszú idő óta következetesen képviselt álláspontjával – mind a fő aggályok, mind pedig a megoldási javaslatok tekintetében.
A Bizottság jogsértőnek találta, hogy a magyar jogszabályok nem ismerik el kifejezetten a fogyatékos személyek önálló életvitelhez és a közösségbe való befogadáshoz való jogát, és rámutatott, hogy a jogsértés megszüntetése érdekében e jogot jogszabályban kell garantálni, mert így válik közvetlenül kikényszeríthetővé.
A Bizottság megállapította, hogy a gyakorlatban a fogyatékosság medicális és paternalista szemléletéből fakadóan az intézményi elhelyezés és ebből következően a közösségből való kizárás a jellemző, és sérelmezte, hogy a nemzeti stratégia valójában nem törekszik az intézményi környezet felszámolására.
Az intézményi kiváltás magyar stratégiája a Bizottság álláspontja szerint jogsértő, hiszen valójában nem az önálló lakhatást támogatja, hanem a fogyatékos emberek nagy intézményekből kisebb intézményekbe való átköltöztetésével az intézményi elhelyezést tartja fenn, megfosztva ezzel a fogyatékos személyeket az önálló életvitel lehetőségétől.
Ezt mindenképpen meg kell szüntetni, ennek érdekében a magyar államnak felül kell vizsgálnia az önálló életvitellel kapcsolatos jogszabályi környezetet, a vonatkozó kormányzati politikát és gyakorlatot, továbbá olyan kiváltási stratégiát kell alkotnia, amely a valódi önálló életvitelt támogatja.
Még mindig rengeteg fogyatékos ember él nagy és kis intézményekben, ideértve a támogatott lakhatást is, ezen a helyzeten változtatni kell, meg kell szüntetni a fogyatékos személyek intézményi elhelyezését, a nagy intézmények helyett nem kisebbeket, illetve támogatott lakhatási megoldásokat kell létrehozni, hanem a valódi önálló életvitel lehetőségét kell biztosítani azzal, hogy a fogyatékossággal élő személy maga választhassa meg a lakóhelyét.
Bírálta a Bizottság, hogy az intézményi kiváltásra rendelkezésre álló uniós források felhasználása nem a valódi célt szolgálja, azt kis- és nagy intézmények építésére, bővítésére és felújítására használja fel a magyar állam.
Ezt a gyakorlatot a Bizottság álláspontja szerint meg szüntetni, és az uniós forrásokat a valódi önálló életvitel lehetőségét megteremtő megoldásokra kell fordítani.
A Biztosság rámutatott arra is, hogy intézmények gyakran a települések szélén helyezkednek el, ahol az infrastruktúra nem kielégítő és közszolgáltatások sem hozzáférhetőek.
A személyes támogató szolgáltatások a Bizottság álláspontja szerint szűkkörűek, földrajzilag rendkívül egyenetlenül oszlanak meg, fogyatékos személyek tömegei számára valójában elérhetetlenek, elsősorban nagy intézményekben vehetők csak igénybe.
Ezzel kapcsolatban a Bizottság arra is felhívta a magyar államot, hogy olyan támogatási rendszert alakítson ki, amely egyéniesített támogatást és személyi segítséget képes nyújtani az intézményi rendszeren kívül, tiszteletben tartja a fogyatékossággal élő személyek autonómiáját, és ehhez biztosítja a megfelelő anyagi és személyi feltételeket.
A Bizottság bírálta, hogy a közszolgáltatások akadálymentesítése és az észszerű alkalmazkodás biztosítása érdekében nem történtek megfelelő intézkedések, az intézkedések hiánya pedig a fogyatékossággal élő személyek szegregációjához vezet, ezért ajánlásként fogalmazta meg ilyen intézkedések megtételét.
A Bizottság vizsgálata kitért a fogyatékossággal élők legsérülékenyebb csoportjaira, a gyermekekre és nőkre is.
A gyermekek vonatkozásában jogsértőnek nevezte, hogy még mindig több száz gyermek él intézményi körülmények között, ellehetetlenítve ezzel a családi élethez való jogukat.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) azon rendelkezését, amely a 12 év alatti gyermekek esetében pusztán a gyermek fogyatékossága miatt eltekint a generális szabályok alkalmazásától és megengedi az intézményi elhelyezést, a Bizottság kifejezetten diszkriminatívnak nevezte és a hatályon kívül helyezését sürgette. Szintén komoly problémaként azonosította, hogy a magas támogatási szükségletű fogyatékos gyermekek jelentős százaléka szegregált oktatásban részesül.

A Bizottság megállapította, hogy a fogyatékos gyermeket nevelő – gyakran egyedülálló – nők számos esetben válnak átsugárzó diszkrimináció áldozatává (azaz gyermekük fogyatékossága miatt diszkriminálják őket), illetve nehéz anyagi és szociális helyzetük miatt sokszor arra kényszerülnek, hogy a gyermeküket intézménybe adják.
Mindezek megakadályozása érdekében a fogyatékossággal élő nőket a kormányzati politikák kialakításába be kell vonni.

A teljes jelentés  ide kattintva érhető el.