A szociális ellátórendszer feladatai és lehetőségei

A fogyatékkal élő emberek számának ismerete elengedhetetlenül szükséges minden velük kapcsolatos társadalmi beavatkozás tervezéséhez.

A szociális ellátórendszer feladatai és lehetőségei 
Számos olyan adatgyűjtés, vagy nyilvántartás létezik Magyarországon is, amelynek alapján megmondható, hány vak, mozgáskorlátozott vagy értelmi fogyatékos ember él hazánkban.
Ezekből a forrásokból azonban meglehetősen különböző adatokhoz juthatunk.
Nézzük például a látássérültekre vonatkozó adatokat! Bár e fogyatékossági típus fogalma első közelítésben egyértelműnek tűnik – például a sokkal kérdésesebb értelmi fogyatékossághoz vagy mozgássérüléshez képest – a látássérültek száma a különböző közelítések szerint lehet 8 ezer de akár 450 ezer fő is!
A fogyatékosság korszerű értelmezése szerint tehát nem a kór-oktani, a „betegség” szempontú megközelítés áll a fogyatékosság fogalmának hátterében, hanem a következmény, az, hogy a képességek csökkenése mennyiben nehezíti meg az ember mindennapi életét.
Fogyatékossággal élő személy az, akinek egy vagy több fogyatékossága van és nem képes egyedül ellátni magát a mindennapi rutinokban úgyis mint öltözködés, tisztálkodás, étkezés, önálló helyváltoztatás.
Az anyagi támogatások mellett olyan szolgáltatásokra is szüksége van a családoknak, amelyek támogatást nyújtanak a fogyatékos gyermek vagy felnőtt gondozásában, fejlesztésében, egészségügyi ellátásában.
Egy 2018-as felmérés azt mutatta, hogy e szolgáltatások jelentős része csak szűk körben elérhető, drága, vagy nem volt megfelelő színvonalú.
Vajon mennyiben javult a helyzet azóta?
A szakemberekkel való kapcsolatok száma általában (csekély mértékben) javult az elmúlt öt évben.
Ahol jelentős növekedést láthatunk, az a szociális munka területe.
A családgondozói hálózat gyakorlatilag ma már minden településen elérhető, és bár fiatal szakmáról van szó, az emberek kezdik megismerni ezt az intézményt.
A növekedés ellenére az, hogy a családok 29%-a áll kapcsolatban szociális munkásokkal, meglehetősen alacsony még most is.
A támogató szolgálatok fejlődését bizonyára megállította az a törvénymódosítás, amely 2009. január 1-jétől kivette a kötelező önkormányzati feladatok köréből ennek az ellátásnak a biztosítását.
A visszalépés kompenzációjaként „a támogató szolgáltatások és a közösségi ellátások nyújtásának működési költségeihez a központi költségvetés pályázati támogatással járul hozzá.”
A normatív állami hozzájárulás felváltása a pályázati rendszerrel a rászorultság célozottságát kívánja növelni, de ismerve az ilyen típusú intézményi mechanizmusokat várhatóan a jelenlegi – még mindig alacsony szintű – hozzáférés nemhogy emelkedni nem fog, hanem a már működő szolgáltatásokat is meg fogja szüntetni a legtöbb önkormányzat.
10 év kevés idő arra, hogy a társadalom egy csoportjának helyzete gyökeresen megváltozzon – arra azonban elegendőnek kellett volna lennie, hogy érzékelhető legyen, milyen irányba tart a súlyosan halmozottan fogyatékos embereket nevelőcsaládok helyzete.
A változások iránya inkább negatív, mint pozitív hiszen ezen családok anyagi helyzete tovább romlott.
A fogyatékos emberek munkába állítása ma Magyarországon szinte lehetetlen.
A munka híján élő családok nem csak jövedelmeikből veszítenek, de nehezebbé válik számukra a közösség életébe való bekapcsolódás is.

A szociális ellátórendszer

A szociális törvény (1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról) által meghatározott ellátórendszeren belül több ellátási forma is érinti a fogyatékos embereket. A pénzbeli ellátások közül az ápolási díj és a rendszeres szociális segély részben érinti ezt a népességet.
A törvény által szabályozott formákon kívül a fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka kifejezetten a fogyatékos emberek anyagi problémáinak enyhítését szolgálja, de ide sorolhatjuk még a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedésével kapcsolatos támogatást is.
A pénzbeli és természetben nyújtott támogatások és ellátások mellett a gondozás és támogatás intézményi lehetőségei
a szociális szolgáltatások is fontos szerepet játszanak a fogyatékos emberek ellátásában.
A szociális alapszolgáltatások közül kifejezetten a fogyatékos emberek helyzetének javítását célozza meg a támogató szolgáltatás és a fogyatékosok nappali intézménye.
A személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás a fogyatékosok gondozóháza, a fogyatékosok otthona, fogyatékosok rehabilitációs intézménye, fogyatékos személyekrehabilitációs lakóotthona és ápoló-gondozó lakóotthona keretei között valósul meg.
Az alacsony szintű hozzáférés egyértelmű oka az intézmények hiánya.
A törvényi szabályozás a szolgáltatásokat településnagysághoz köti, így a kistelepüléseken élő emberek számára szinte lehetetlen hozzájutni a szociális ellátásokhoz.
A férőhelyek alacsony száma az elmúlt évek törvényi változásait figyelembe véve tovább fog csökkenni, hiszen a nappali ellátás és a támogató szolgáltatás önkormányzati kötelezettségét az elmúlt két évbencsökkentették.
A hozzáférést az elérhető lehetőségek szűkössége mellet a családok információhiánya, egyes ellátások nem megfelelő színvonala, valamint az ügyintézés néha kifejezetten megalázó és túlbürokratizálódó mód is nehezítik.
Egy 2017-ben végzett kutatás során a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek családjaiban rákérdeztek arra, hogy a család hallott-e az egyes segélytípusokról.
Ugyanezt a kérdést egy másik kutatásban feltették a szegénységben élő (nem fogyatékos) gyermeket nevelő szülők körében is.
A nem fogyatékos gyermekek szüleinek 62%-a hallott a fogyatékossági támogatásról, ami nem különbözik a fogyatékos gyermekek családjaiban kapott aránytól (60%), az ápolási díj ismertsége országosan 78%, a fogyatékos emberek között pedig csak valamivel magasabb(84%)

Az integráció lehetséges szintjei, komplex rehabilitáció
A könnyen és magától értetődően elérhető lehetőségek legnagyobb része a fogyatékos emberek számára nem vagy csak nehezen hozzáférhető.
A korábbiakban már szó volt róla, hogy az oktatás és a munkavállalás során speciális szükségleteik vannak.
Munkába állásuk nehézsége miatt jövedelmi helyzetük rossz, támogatás nélkül akár fizikai létük is veszélyeztetett lehet.
Nehezített feltételek között képesek közlekedni, a kulturális lehetőségek vagy a közintézmények akadálymentesítése híján az elemi társadalmi részvétel lehetőségeiből is könnyen kizáródnak, de még egészségügyi ellátásuk is nehézségbe ütközik, ha sajátos igényeikre nincs figyelemmel a társadalom.
A társadalmi szolidaritás alapkövetelménye, hogy ezeknek az embereknek a számára a közösség támogatást nyújtson.
Támogatásokra az élet számos területén szükség van. Hazánkban nagy hagyományai vannak a gyógypedagógiai oktatásnak, a fizikai és információs akadálymentesítés az elmúlt évtizedben egyre nagyobb hangsúlyt kap a közéletben, a védett foglalkoztatás lehetőségei sem ismeretlenek.
Magyarországon, és ma már az sem elképzelhetetlen, hogy egy értelmi fogyatékos embert fogadjanak egy fogászati vagy nőgyógyászati kezelésen.
Az ellátórendszer tehát messze túlmutat a szűk értelemben vett szociális szolgáltatások körén, gyakorlatilag az élet minden területére kiterjedő komplex támogató rendszer működtetését jelenti.  A komplexitás igénye az Országos Fogyatékosügyi Program céljai között is szerepel, a továbbiakban a program logikája mentén foglaljuk
össze a rehabilitáció főbb elemeit.

A fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet
A társadalmi kirekesztődés kialakulásában jelentős része van annak, hogy a közösség mennyire toleráns a mássággal, milyen beállítódásai, előítéletei vannak a közösség tagjainak a fogyatékos emberekkel kapcsolatban.
A fogyatékos embereknek minden korban és minden kultúrában meg kellett küzdeniük az őket körülvevő környezet szorongásával, gúnyolódásával, elzárkózásával.
Magyarországon – bár ilyen összehasonlító nemzetközi kutatás nem készült – általában mindenféle mássággal szemben nagyfokú ellenállás tapasztalható.
Az előítéletek csökkentésében a média szerepe nagyon fontos, mivel az emberek többségének kevés valódi mindennapi
tapasztalata van a fogyatékosságokról, ezért beállítódásukat jelentősen alakíthatja, ha egy szappanoperában „találkozhatnak” fogyatékos szereplővel, és legalább így megtapasztalhatják, hogy érez, reagál, gondolkodik egy siket vagy egy értelmi fogyatékos ember.
A valóságos tapasztalatok szerzését elősegíthetné, ha mind nagyobb számban valósulna meg a fogyatékos gyermekek integrált oktatása – sajnos Magyarországon –
bár a számadatok az integráció széleskörűvé válását mutatják, a valóságban ez csupán egyfajta rideg integráció megvalósulását jelenti, az esetek túlnyomó többségében az oktatási intézmények a magasabb normatíva megszerzése miatt vesznek fel „sajátos nevelési igényű” gyermekeket.
Szintén az oktatás feladata lehetne – különböző képzési szinteken – a fogyatékos emberekkel kapcsolatos információk közvetítése.

A társadalmi kirekesztettség intézményes okai
A fogyatékos emberek – főként azok, akiknek állapota súlyosabb – egy része intézményi körülmények között kénytelen élni.
Az intézeti lét nem szükségszerűen jár együtt a fogyatékos ember teljes szegregálódásával, az elmúlt évtizedekben törekvések vannak az ún. normalizációs elv érvényesítésére a hazai intézményrendszeren belül is.
A magyarországi viszonyok e tekintetben még messze nem tekinthetők ideálisnak.
Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról előírja, hogy „a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, át kell alakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, továbbá az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani.” (29. §)
Ennek ellenére a hazai intézmények többsége nagy létszámú, zsúfolt, az ott élő emberek pedig a legelemibb önállóságot sem kapják meg mindennapi életünkben.
Kutatási adatok szerint „az intézetet a lakók ritkán hagyják el, csupán az ellátottak fele jár ki boltba, nagy részük gondozó kíséretében. 45% viszont egyáltalán nem jár boltba mert „nem képes önállóan közlekedni” (41,3%) illetve az intézet házirendje nem engedi meg(4%).” (Kozma 2008)

A fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítása
A fogyatékos emberek többsége saját családjában él. Számukra biztosítani kell azokat a lehetőségéket, amelyekbiztosíthatják részvételüket a társadalom életében.
Ezek között elsőként alapvető szükségleteik kielégítésének megkönnyítését, illetve lehetővé tételét kell számításba vennünk.
Az akadálymentesítési törekvések alapvetően a közintézmények, kulturális és sportolási lehetőségek elérhetőségének biztosítására koncentrálnak, és kevesebb figyelem jut az élet alapvető színterére, a lakásra. Egy fogyatékos családtag esetében a lakásban számos olyan átalakításra, segítő eszközre van szükség, amelyek biztosíthatják a mindennapi élet legelemibb feltételeit, és akár arra is szükség lehet, hogy a család lakást változtasson, pl. lift hiánya miatt.
A lakás átalakításának költségei mellett számos többletkiadással jár a fogyatékos emberek mindennapi élete, gyógyszerekre, speciális segédeszközökre, pelenkára, speciális élelmiszerekre, számítástechnikai eszközökre stb. van vagy lehetne szükségük.
A többletkiadások között jelentős tételt jelent a közlekedésre fordított összeg.
Az anyagi helyzet javítására elsősorban a családfenntartó foglalkoztatási esélyeinek javítását kell elősegíteni, törekvés van például az ápolási díj munkaviszonnyá alakítására, de nagyon fontos lenne az atipikus foglalkoztatási formák – a részmunkaidő vagy a távmunka – lehetőségének bővítése is.
A fogyatékos emberek foglalkoztatásának lehetőségeit növelni kell a munkaadók és a fogyatékos munkavállalók érdekeltségének megteremtésével, védett munkahelyek
és „terápiás foglalkoztatási lehetőségek” biztosításával.
Sajnos a fogyatékosok napközbeni ellátására alig van Magyarországon lehetőség, ez pedig elengedhetetlenül fontos lenne a súlyosabban fogyatékos embereket gondozó családtagok tehermentesítése szempontjából is.
Az ellátási formák férőhely bővítése mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a közlekedési lehetőség biztosítására is, hogy a távolabb rendelkezésre álló szolgáltatások is elérhetőek legyenek.
A rehabilitációs célok között szerepel még a társadalom életében való aktív részvétel biztosításának igénye is.
Egyetlen fogyatékossággal élő ember sem szorulhat ki az iskolapadból!
Videó szerzője: Videók MEOSZ