A fogyatékkal élőkre nézve beláthatatlan következményi lehetnek a szociális ellátórendszer elsorvasztásának!

Az állam már csak legvégső esetben segítené a rászorulókat?

Az elmúlt 10 évben jelentősen romlott a fogyatékossággal élők életminősége, aminek egyre több oka van.
Nemcsak az egészségügyi ellátórendszerben fokozatosan növekvő gondok és a rehabilitációs hiányosságok nehezítik az érintettek mindennapjait, de a növekvő inflációt, az energiafogyasztási kiadásokat, a szolgáltatások árának drasztikus növekedését, valamint a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árának emelkedését is sorscsapásként érik meg.
A rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkezők közül sokan kénytelenek súlyos betegen is munkát vállalni a kiszolgáltatott helyzetük miatt.
Akik viszont olyan súlyos állapotban vannak, hogy munkaképtelenek, illetve közeli hozzátartozójuk ápolására szorulók, az ő helyzetük, illetve az őket ápoló családtagok reménytelenül a mély-szegénység felé sodródnak.
A rászorulók közül a szerényebb jövedelműek egyre nehezebben érik el az egészségjavító szolgáltatásokat, így az állapotuk javulására kevés esélyük marad.
Nemcsak az aktív életkorú érintetteket sújtják ezek a gondok, ugyanis, a 65 év felettiek kb. 40%-a is önellátási nehézségekkel él.
Utóbbiak közül a szerény nyugdíjjal rendelkezők is egyre kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, mivel az ápolásuk, vagy intézményi elhelyezésük egy idősek otthonába a folyton növekvő térítési díjak miatt egyre költségesebbé válnak, amit képtelenek megfizetni.
A házi beteggondozási szolgáltatások is eltűnőben vannak, azt egyre kevesebb rászoruló igényelheti.
Visszatekintve az elmúlt tíz évre, minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy az érintettek saját bőrükön tapasztalják meg, a mindennapi megélhetésük egyre növekvő anyagi terheit is.
A 2012. január 1-től hatályos Alaptörvényben még csak ízelítőt kaptunk abból, hogy a beteg és idős emberekről való gondoskodásra az állam a felelősségvállalás helyett már csak „törekszik”.
Mostanra viszont eljuthatunk odáig, hogy az állam minderre már „törekedni sem akar”?

Az elmúlt 10 évben már megfogalmazódott a döntéshozói szándék arról is, hogy 2015. év márciustól a szociális ellátórendszeri juttatások kivezetése majd fokozatosan be fog következni.
A fogyatékkal élők közül többen is panaszkodtak arról, hogy az elmúlt években elvonták a fogyatékossági (FOT) támogatásukat, vagy a közgyógyellátásukat, miközben ezeket az ellátásokat előtte több éven keresztül kapták, de az elvonás időpontjában nem lett jobb az egészségi állapotuk, sőt, az érintettek azt panaszolták, hogy közben az állapotuk folyamatosan romlott.
Most, 2022. október közepén eljutottunk oda, hogy a Belügyminiszter által az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatok közül olyan is akad, mely a jelenleg még hatályos 1993. évi III. törvényhez nyúlna hozzá?
Az állam már csak legvégső esetben segítené a rászorulókat?

A gondoskodási sorrend – lényege – az alábbi lenne:
1./ Az egyén elsősorban önmaga szociális biztonságáért felelős.

2./ Az egyén, ha - önhibáján kívüli rászorulóként – nem képes önmaga szociális biztonságáról gondoskodni, akkor a hozzátartozók kötelesek segíteni őt.

3./ Amennyiben sem az egyén, sem a hozzátartozói által nem biztosított az egyén megélhetése, akkor a települési önkormányzat kötelezettsége a gondoskodás.

4./ Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek erejéhez mérten történő gondoskodása az önhibáján kívül rászoruló egyénről.

5./ Amennyiben az 1-4./ pontokban felsoroltak közül, az önhibáján kívül rászoruló egyénnek nem tudnak segíteni, csak abban az esetben köteles az állam segítséget nyújtani.
A döntéshozóknak el kellene gondolkodni azon, hogy a fogyatékkal élőkre, valamint a családjukra egyre elviselhetetlenebb terhek nehezednek.
Mély-szegénységi szakadék szélére sodródva, tehetetlenül élik meg az egyre kilátástalanabb, egyre sötétebb jövőt.
Az államnak az érintettek sorsát nem nehezíteni, inkább segíteni kellene hiszen egy társadalmat az alapján ítélnek meg, hogy hogyan bánik a rokkantakkal és a fogyatékkal élőkkel.

  Írta: Gerencsér József